Hodola Richárd: "Rengeteget tanulok a nemzetközi versenyeken!"


Alig érkezett haza Marokkóból, máris utazott tovább Portugáliába Hodola Richárd. A súlyos sérüléséből idén visszatérő korábbi magyar bajnok tereprallye motoros egyre eredményesebben szerepel a nagy nemzetközi versenyeken, azaz kezdi visszanyerni régi formáját. A hétvégén ott lesz a 2021-es világkupa-sorozat utolsó állomásán a Baja Portalegre 500-on.

Sokan szokták mondani, ha valaki nagy balesetet szenved, annak vagy hamar újra vissza kell ülnie a motorjára, vagy vissza kell mennie oda, ahol mindez történt, hogy megszabadulhasson a lelki terhektől. Nos, Hodola Richárd most visszatért Marokkóba, ahol két évvel ezelőtt hatalmasat bukott. Ám a korábbi magyar bajnok tereprallye motoros a hosszú és súlyos sérüléséből felépülve az idei viadalokon fokozatosan javulva már versenyzett. Egyre inkább visszatért az élmezőnybe, például a hazai rendezésű HunGarian Baja világkupa-futamon már a legjobb tíz között végzett, a 9. lett. Nagyon bízik abban, hogy a balesetét követően szépen lassan utoléri 2-3 évvel ezelőtti önmagát, és a versenyeken ismételten a győzelemért, a dobogós helyekért harcoltak.

Nos, idén teljesítette a Marocco Rallye-t, mégpedig nem akármilyen teljesítménnyel. A hatnapos versenyre több mint 50 országból 200 motoros nevezett, akik a világjárvány miatt bevezetett óvintézkedések miatt minden éjszakát a sivatag közepén felállított sátortáborban töltötte. Hodola a prológon a szenzációs harmadik hellyel mutatkozott be kategóriájában, míg összesen 2625 kilométert tett meg, míg célba érkezett.

"Az Enduro CUP mezőnyébe neveztem, mivel ebben a kategóriában el lehetett indulni sima enduro motorral és százhúsz kilométerenként volt lehetőség tankolni. Már a második nap utolért a sors keze, ugyanis az utolsó ellenőrzési pontnál leállt a motorom, amit aztán megjavítani sem lehetett. Már majdnem hazaindultam, amikor egy másik csapat adott egy motort, így jelentős időbüntetéssel ugyan, de tudtam folytatni a versenyt. Hamar összebarátkoztam az új géppel, és a szakaszokon a nyolcadik és tizedik időket értem el, ám előrébb is végezhettem volna, de a nagyon nehéz navigáció többször is kifogott rajtam, és szinte minden nap volt két-három eltévedésem" - elevenítette fel Hodola Richárd.

A motoros elárulta, már ezen a hétvégén is hasznát veheti annak, hogy Marokkóban megtapasztalta, miként lehet ilyen nehéz terepeken napi 500 km-en át koncentráltan, egyenletes tempóban motorozni. Ugyanis egy rövid hazai kitérőt követően máris újra nyeregbe száll, és elindul a világkupa sorozat utolsó állomásán, a Baja Portalegre 500-on, mely október 28. és 30. között kerül megrendezésre.

"Figyelembe véve a nagy nemzetközi versenyen tapasztalható körülményeket, úgy vélem, lassan már nemcsak azzal a céllal állhatok rajthoz Portugáliában, hogy biztonságosan végigmenjek a portugál versenyen, hanem úgy szeretnék teljesíteni, hogy a végén elmondhassam, elégedett vagyok, és amit elértem, az nem is rossz eredmény" - tette hozzá a motoros.