Kovács Bálint: "Az alapok megvannak, jöhet a nagypályás edzés"


A kialakult egészségügyi helyzetben sem pihennek a H-Moto Team gyorsasági motorosai. A csapat élversenyzője, Kovács Bálint fizikai és mentális felkészülésének nagy részét már maga mögött tudja, és készül a februári Spanyolországban rendezendő tesztekre. Kakuszi Ádám itthon folytatja a januárban elkezdett felkészülését.

Noha jelenleg semmi sem biztos a nemzetközi sportéletben, és azon belül a gyorsasági motorsportban sem, a H-Moto Team két pilótája azonban kőkeményen készül a 2021-es esztendő feladataira. Kovács Bálint idén a tervek szerint a Spanyol Superbike Bajnokságban indul a cseh New2Project Yamaha R1-s versenygépével, de továbbra is folynak tárgyalások arról, hogy ott lesz néhány futamon az Endurance-világbajnokságon, melyen 2019-ben mutatkozott be. Egész januárban fizikális és mentális felkészülésen vett részt, míg februárban végre jöhetnek számára a nagypályás motoros edzések.

"Nem egyszerű a helyzet a vírus miatt, de természetesen a felkészülés minden elemét végigcsináltam, amit januárra terveztünk. Ennek alapját a Fit4Race-es edzések adják, ám a mentális felkészüléshez beiktattuk a Yogasecrets óráit is heti egy alkalommal. Ez a tréning a pszichikai állapotom javítása mellett, ami a relaxációban játszik fontos szerepet, olyan izmokat is megerősít, amelyek fontosak lehetnek motorozásnál. Emellett folyamatosan pitbike kismotorral is edzek Kiskőrösön. A cseh csapatommal krosszozni is voltam, azaz az állóképességemmel idén sem lehet probléma. Nagyon várom már a februárt, hiszen végre elkezdődnek majd a nagypályás tesztek a New2Project Yamahájával. A tervek szerint azokon a spanyol pályákon edzenék, ahol ebben a szezonban a Spanyol Superbike Bajnokság futamait rendezik majd" - fogalmazott Kovács Bálint.

Fiatal csapattársa, Kakuszi Ádám itthon folytatja majd a felkészülést: a 18 éves motoros számára a fizikai erőnlét nagyon fontos lesz, hiszen kategóriát váltva idén már a 600-sok között indulhat.

"Januárban folyamatosan pitbike edzéseim voltak hétvégente, illetve az iskolai kötelezettségeim mellett itthon végeztem el az előírt erőnléti edzéseket. Idén én nem tartok Bálinttal Spanyolországba, hanem februárban is az eddig elvégzett edzéstervet csinálom végig. A szezonnal kapcsolatban csak a kategóriaváltásom mondható biztosnak, ám arról még folynak a tárgyalások, hogy itthon vagy valamelyik külföldi bajnokságban mutatkozom be a hatszázasok között" - jelentette ki Kakuszi Ádám.