Oláh Gyárfás: "A magyar ralisport ékköve ez a verseny"


Úgy tűnik, idén ismét szintet lép a 21. alkalommal megrendezésre kerülő Szilveszter Rallye. Amellett, hogy számos érdekesség és nagy csata várható a december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen, egyben egy vizsgafeladat is lesz, hiszen jövő évtől a viadal már az Alpok-Adria Rally Cup sorozat zárófutama lesz, már be is került a hivatalos versenynaptárba. Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke kijelentette, 21 év kemény munkájának lett meg a gyümölcse azzal, hogy nemzetközi minősítést szerzett a verseny.

Vélhetően maguk az ötletgazdák sem gondolták volna huszonegy esztendővel ezelőtt, hogy a vidám, óévbúcsúztatónak szánt versenyük, a Szilveszter Rallye odáig jut majd el, hogy egy rangos nemzetközi sorozat, az Alpok-Adria Rally Cup részévé válik. Most eljött ennek is az ideje, és a 21. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye az idei kandidálás után 2020-ban már az AARC zárófutama lesz.

Magát a nemzetközi viadalt 2010-ben rendezték meg először, és 2019-ben 30 csapat vett részt a versenynaptárban szereplő hét viadalon. Jövőre már négy országban rendeznek futamokat, és a hagyományosan december 27-29-e között rendezendő Szilveszter Rallye lesz a sorozat utolsó, 8. futama.

"Mivel mindig is voltak magyar indulói a sorozatnak, így nagyon örülünk annak, hogy magyarországi helyszín és egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező verseny csatlakozik hozzánk. A mostani versenyen mindent átbeszélünk a szervezőkkel, Füredi Andrással és Garamvölgyi Zoltánnal, aztán jövőre elkezdjük a közös életünket. Őszintén remélem, hogy a következő tíz esztendőben számos izgalmas versenynek ad majd otthont az Alpok-Adria Rally Cup sorozatban a Hungaroring és környéke" - jelentette ki Wolfgang Troicher, az AARC szervezője.

Kifejezetten örül Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke annak, hogy egy újabb rangos sorozatot sikerül Magyarországra hozni.

"Nagy gratuláció jár a Szilveszter Rallye egész csapatának, hiszen azzal, hogy bekerülnek egy nemzetközi sorozat versenynaptárába, huszonegy éves munkájuk gyümölcsét arathatják le. Mindig is mondtam, hogy a Szilveszter Rallye a magyar ralisport egyik legnagyobb ékköve, amelyre nemcsak a média világában, hanem a hazai és külföldi nézők körében kimagasló figyelem irányul. Biztos vagyok abban, hogy a mostani kandidálás tökéletesen sikerül majd, és jövőre már nemzetközi minősítése lesz a versenynek. Ehhez mind a szövetség, mind pedig jómagam minden segítséget megadunk" - állította Oláh Gyárfás.

Az elnök kiemelte, hogy azért is nagyon fontos állomása ez a verseny a magyar autósportnak, mert szinte az összes szakág képviselőit meg lehet találni az indulók között.

"Ehhez a sikerhez valamennyi magyar és külföldi pilóta hozzájárult, mert évről évre mind nagyobb létszámban álltak rajthoz az évbúcsúztató viadalon. Már csak tényleg az hiányzik a verseny eddigi történelmében, hogy ellátogasson és rajthoz álljon egy gyári csapat világbajnoki vagy Európa-bajnoki menője. Ez nemcsak a verseny, hanem az egész magyar ralisport elismerése lenne. Hiszem, hogy erre is sor kerülhet" - tette hozzá az MNASZ első embere.

Az Alpok-Adria 2020-as versenynaptára

Április 24-25. Rally Vipavska (Dolina - Szlovénia)

Június 06-07. Rally St. Veit (Ausztria)

Augusztus 01-02. Rally Citta de Scorce (Olaszország)

Augusztus 14-15. Rally Mühlstein (Ausztria)

Szeptember 18-19. Rally Niederösterreich (Ausztria)

Október 09-10. Herbst Rally (Dobersberg - Ausztria)

Október 25-26. Rally Piancavallo (Olaszország)

December 27-29. Szilveszter Rally (Magyarország (Hungaroring))