Kilenc ország versenyzői állnak rajthoz Nyirádon


A Raid of the Champions főszervezője, Garamvölgyi Zoltán elárulta, idén ki kellett hagynia a pályák közül a Nyirádi Motorsport Arénát

Újra sorsdöntő viadalra kerül sor a terepraliban november 8-10. között a Nyirádi Motorsport Centrum környékén, hiszen a negyedik alkalommal megrendezendő Raid of the Champions versennyel zárul le az idei Közép-Európa (CEZ) és magyar bajnoki szezon. Noha az eddig megszokott pályákon 2019-ben módosítani kellett, ám ettől még izgalmasabb lesz a 315 kilométer össztávú viadal, melyen ismét megmutathatja magát a sportág utánpótlása.

November második hétvégéjén, 8-a és 10-e között végleg kiderül, hogy az idei tereprali bajnokságban ki lesz 2019 legjobbja az autósok kategóriáján kívül - Miroslav Zapletal már korábban megszerezte az abszolút első helyet - a kamion, a side by side, a motoros és quados mezőnyben. A verseny főszervezője, Garamvölgyi Zoltán elmondta, módosítani kellett a pályákat, hiszen ezúttal a Nyirádi Motorsport Aréna salakos pokla kimarad, ám így is izgalmas 315 kilométer vár majd a rajthoz állókra. A rendkívül erős nemzetközi mezőny pénteken kétszer 10 kilométerrel ?melegít? majd be a szombati kétszer 55, és kétszer 37 kilométeres szakaszokra, míg a zárónapon, vasárnap háromszor 37 kilométer vár majd a versenyzőkre.

"Nagyon elégedett vagyok a nevezések eddigi alakulásával, hiszen minden jel arra mutat, hogy rekordmezőny gyűlik össze Nyirádon. Az már biztos, hogy ennyi nemzet versenyzője, mint a mostani Raid of the Champions viadalán, még nem gyűlt össze a verseny történetében, hiszen összesen kilenc ország képviselői ? lengyel, német, szlovák, cseh, olasz, san marinói, holland, román és magyar ? állnak majd oda a pénteki rajthoz. Ráadásul az olasz rekorder bajnok, aki tízszer nyerte meg eddig hazája összetett bajnokságát, is itt lesz közöttünk" - jelentette ki Garamvölgyi Zoltán, aki hozzátette, a mostani lesz a viadal történetének negyedik versenye: 2010-ben Győrből indulva a HungExpo területén ért célba a mezőny, míg az elmúlt két évben már Nyirád adott otthont a Raid of the Championsnak.

A főszervező egyébként rengeteget tesz a tereprali utánpótlásának kinevelésében is. Egyrészt a terepmotorozás iránt érdeklődő fiatalok számára teszteket, oktatást szervez - többek között most november 2-án, Királyszentistvánban várja a gyakorolni vágyókat -, hogy azok megismerkedhessenek a sportággal, másrészt UP! néven egy utánpótlás kategóriát hozott létre. Itt a versenyzéssel kacérkodó fiatalok alacsonyabb költségekkel, rövidített távon és egy nappal kevesebb ideig tartó, de mégis a profik által használt pályán, biztonságos keretek között tehetik magukat próbára.

"Nyirádon idén is megrendezzük az UP! viadalunkat, immár kétnapos verseny keretein belül. Szombaton és vasárnap kétszer 37 kilométert kell majd megtenniük, azaz ugyanazon a pályán mehetnek, ahol a profik. Külön öröm a számomra, hogy a 2019-es viadalon az UP-kategóriákon kívül, azaz a motor, quad és side by side szakág mellett már az úgynevezett Challenge-versenyt is megrendezzük az autósok számára, amely szintén az adott szakág utánpótlását öleli fel" - fogalmazott a főszervező.